Az étkezőhelyi vendéglátásra vonatkozó meghatározás: Étkezőhelyi vendéglátásban az étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalom (TESZOR’15 56.10-ből)

Az, hogy mikor beszélhetünk étkezőhelyi vendéglátásról, ezáltal mikor alkalmazható az 5 %-os kedvezményes adókulcs és mikor minősül a vendéglátás termékértékesítésnek, ennek megfelelően magasabb, 27 %-os általános forgalmi adóterhet viselve, sokszor nem egyszerűen eldönthető.

Az EU jelenleg hatályos hozzáadottérték-adóról szóló 2006/112/EK irányelv (HÉA irányelv) Végrehajtási rendeletének (282/2011/EU rendelet) 6. cikke részletezi, hogy mi minősül éttermi és vendéglátó-ipari szolgáltatásnak, mely szerint

„az éttermi és vendéglátó-ipari szolgáltatások olyan szolgáltatások, amelyek kész- vagy félkész ételek és/vagy italok emberi fogyasztásra szánt értékesítéséből állnak, és amelyeket az azonnali fogyasztást lehetővé tevő megfelelő kiegészítő szolgáltatások kísérnek. Az ételek és/vagy italok értékesítése csak az egyik összetevője a teljesítésnek, amelyben a szolgáltatások vannak túlsúlyban. Az éttermi szolgáltatás az említett szolgáltatásoknak a szolgáltatásnyújtó létesítményeiben történő nyújtása, a vendéglátó-ipari szolgáltatás pedig az említett szolgáltatásoknak a szolgáltatásnyújtó létesítményein kívül történő nyújtása.

(2) Nem tekintendő az (1) bekezdés szerinti éttermi vagy vendéglátó-ipari szolgáltatásnak a kész- vagy félkész ételek és/vagy italok, olyan értékesítése – függetlenül attól, hogy az magában foglalja-e a fuvarozást vagy sem – amelyet nem kísér semmilyen más kiegészítő szolgáltatás.”

A fentiek alapján a NAV a következő módon különbözteti meg az ételek, mint termékeknek az értékesítését a vendéglátó-ipari szolgáltatásoktól: nem attól minősül szolgáltatásnak az ügylet, hogy az ételt, italt helyben fogyasztják, hanem attól válik szolgáltatásnyújtássá egy ügylet, ha az elkészített étel és ital értékesítését az azonnali fogyasztást lehetővé tevő, megfelelő kiegészítő szolgáltatások kísérnek, mely szolgáltatáselemek dominálnak az ügyletben.

„Ennek alapján az elvitelre történő értékesítés, a házhozszállítás, valamint az olyan körülmények között történő értékesítés, amikor a helyben történő fogyasztáshoz legfeljebb pult vagy „körbefutó deszka” biztosított, nem tekinthető étkezési szolgáltatásnyújtásnak. Ezzel szemben, ha a helyben fogyasztáshoz megfelelőek a körülmények, tehát van például asztal, ülőalkalmatosság, evőeszközök, szalvéta, szemetes, az asztalt leszedik, a helyet takarítják – akár az étel-ital értékesítője, akár például egy üzletközpont fenntartója –, akkor megvalósul a szolgáltatásnyújtás (a felszolgálás nem feltétel).” (NAV állásfoglalás)

A fentiek alapján szolgáltatásnyújtás történhet például egy bevásárlóközpont éttermi részén működő „food court”-ben, helyben történő fogyasztásra való értékesítés esetén akkor is, ha az étel elfogyasztásához használt asztalokat, székeket, vagy a fogyasztáshoz kapcsolódó mellékhelyiség használatát, takarítását nem közvetlenül az étel, vagy ital értékesítője biztosítja.

A megfelelő besorolás alá tartozó vendéglátó egység elvitelre történő értékesítésének termék értékesítésként vagy szolgáltatás nyújtásként való megítélése során a vevő elviteli vagy helyben fogyasztási szándéka a meghatározó. Ha egy vendég az étteremből, cukrászdából elvitelre kéri a süteményt, majd becsomagolva átveszi és meggondolja magát, majd helyben elfogyasztja, ez továbbra is termékértékesítésnek minősül az eredeti szándék szerint.

Összességében tehát látható, hogy az éttermi vendéglátáshoz képest alacsonyabb színvonalú szolgáltatásnál sem zárható ki a kedvezményes adókulcs alkalmazása a helyben történő fogyasztáskor, ezt támasztja alá a hazai joggyakorlatban a Kúria Kfv.I.35.181/2022/8. sz. ítélete, valamint az EU Bíróság C-703/19 sz. lengyel ítélete is.