Projektelszámolás a számviteli törvény előírásai alapján


Jogszabályi háttér


A számviteli törvény új szabályai alapján a társaságoknak minősíteniük kell az általuk teljesített, üzleti éveken áthúzódó projektjeiket (termékértékesítéseiket, szolgáltatásnyújtásaikat). Ennek megfelelően a tényleges teljesítéssel arányosan (az ún. teljesítési fok arányában) kell elszámolni a nettó árbevételt, és az adott teljesítési fokhoz felmerült költségeket, ráfordításokat a szerződések elszámolási egységére vonatkozóan.

A törvény fogalmi meghatározásokkal nyújt segítséget a rendelkezések értelmezéséhez. Ennek megfelelően a szerződés elszámolási egysége nem más, mint az adott szerződés felek által meghatározott tárgya alapján egy egységet képező, a megrendelővel kötött, a megrendelő által meghatározott jellemzőkkel rendelkező termék vagy szolgáltatás létrehozására és értékesítésére vonatkozó szerződés egésze.

Egy szerződés a fentiek értelmében akkor felel meg a szerződés elszámolási egysége fogalmának, ha a vevő meghatározhatja a termék vagy szolgáltatás jellemzőit. Ennek megfelelően számos területen alkalmaznunk kell az új előírást, attól függetlenül, hogy az adott szerződés termékértékesítésre vagy szolgáltatásnyújtásra irányul.


A projektelszámolás jellemző kötelezettjei


Jellemzően (de korántsem kizárólagos jelleggel) az új számviteli elszámolás hatálya alá esik például egy leányvállalat is, aki termelésének/szolgáltatásnyújtásának 100 százalékát kizárólag az anyavállalata felé értékesíti, és az anyavállalat határozza meg az összes gyártási paramétert, illetve a minőségi követelményeket.


Számviteli sajátosságok


A projektelszámolás új szabályaival együtt kibővült az a számviteli rendelkezés is, miszerint az adózás előtti eredmény terhére céltartalékot kell képezni azokra a múltbeli, illetve a folyamatban lévő ügyletekből, szerződésekből származó, harmadik felekkel szembeni fizetési kötelezettségekre, – ideértve többek között a megkötött szerződésből vagy annak elszámolási egységéből várható veszteséget –, amelyek a mérlegfordulónapon valószínű vagy bizonyos, hogy fennállnak, de összegük vagy esedékességük időpontja még bizonytalan, és azokra a vállalkozó a szükséges fedezetet más módon nem biztosította. A céltartalékképzésre így a jövőben a várhatóan veszteséges projektek esetében is kiemelt figyelmet kell majd fordítani.

A projektelszámolás új szabályait a 2020. január 1-ét követően kelt szerződések esetében kell alkalmazni.

Az új szabályok alkalmazásával a tárgyévi eredmény jelentősen eltérhet, amely hatással lehet a társasági adó és helyi iparűzési adófizetési kötelezettségekre is.

A vállalkozásoknak maguknak kell felmérniük, hogy vonatkoznak-e rájuk a projektelszámolás szabályai.

Szakembereink a következő területek nyújtanak segítséget a szükséges dokumentációk és háttérkalkulációk elkészítésében:

– annak vizsgálata, hogy a vállalkozás számára kötelező-e a projektelszámolás alkalmazása, ennek keretében a vizsgált szerződések részletes minősítése, összefoglaló elkészítése,

– projektelszámolási kötelezettség esetén az ideális teljesítési fok meghatározási módszer dokumentált módon történő kiválasztásának támogatása, és a jogszabály által előírt kalkulációk elvégzése az üzleti év végén, esetleges veszteséges megbízásoknál céltartalék kalkuláció a társaság által szolgáltatott alapadatok alapján.

Keress minket bizalommal!